Hírek

Legfrissebb híreink

Nádaratással kezdődik a szikes-tó rehabilitációja

2012. február 28-ig a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség engedélyével, valamint a Hortobágyi Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálatának felügyeletével, elvégezzük az országos jelentőségű védett természeti terület rehabilitációját elősegítő nádaratást. február 18., 10:29

Győjtőút fejlesztési pályázatot nyújtott be Sáránd Község Önkormányzata

A közel két éves előkészítő munka eredményeként Sáránd Község Önkormányzata 2012.01.30-án pályázatot nyújtott be a Hajdú Family Park megközelítésére is szolgáló gyűjtőút fejlesztése céljából. január 30., 18:00

„Sms-eket” gyűjtenek a múltból – Alföldi legendáriumot készítenek székelyföldi mintára

Debrecen – A tagországok egy–egy érdekes mondáját rögzítették az Európai Unió legendatérképén, a Románia területén lévő Székelyföldről azonban elfelejtkeztek. Fazekas Szabolcs székelyföldiként úgy vélte, sok olyan története van e népnek, mely kezd feledésbe merülni az ott élők számára is. január 27., 15:00

Elkészült a Hajdú Family Park beépítési helyszínrajza

Az első ütem építészeti tervezését követően, a II. fázist is hozzáterveztük a Hajdú Family Parkhoz. január 17., 03:16

Európai Uniós támogatás közzététele

A projekt, az Európai Unió és a Magyar Köztársaság 47.932.114 Ft összegű támogatásával valósul meg. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: A vidéki területekbe beruházó Európa. 2011. november 9., 18:12

Elkészült a Derecske-Sáránd közötti kerékpárút terve

A Hajdú Family Park projektet koordináló Varga András Projektvezető, a Derecske-Sáránd között megvalósítani tervezett kerékpárút fejlesztéssel is szoros együttműködésben van. 2011. október 1., 13:04

Folyamatban vannak a településrendezési tervmódosítások

2011. szeptember 5-én megkezdődött a Sáránd község területrendezési és szabályozási terveinek módosítása. 2011. szeptember 13., 15:48

Fotó – Sajtótájékoztató a Hotel Lyciumban

Sajtótájékoztató a Hotel Lyciumban

A Hajdú Family Park projekt I. ütemének elindítása alkalmából sajtótájékoztatót tartottunk. Díszvendég: Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatója 2011. június 24., 15:00

Legolvasottabb

Kapcsolat

Székhely:Sáránd, Nagy u. 51.
Iroda:Debrecen
Blaháné u. 2.
Telefon:+36-52/249-361
Fax:+36-70-901-0100
Mobil:+36-70-602-0602
E-mail:info@hajdupark.hu

Hírlevél

Értesüljön első kézből a Hajdú Family Park megnyitásáról!



Az itt megadott információkat kizárólag az érdeklődőkkel való kapcsolattartásra használjuk, az adatokat harmadik félnek nem adjuk ki!
A hírlevélről bármikor leiratkozhat.

Facebook